Az írás művészete és az irodalom

Az egyiptomi első dinasztia alapítója, a régi egyiptomi csillagászok feltevése szerint, időszámításunk előtt mintegy négy évezreddel uralkodott. Az első dinasztia megalapítása Mena fáraó nevéhez fűződik. Uralkodása alatt bontakoztak ki az egyiptomi műveltség csírái, és az egyiptomi írásrendszer.

A rosette-i kő

Napóleon 1798-ban azért szállt partra Egyiptomban, hogy visszaszorítsa az angol befolyást a Földközi-tenger térségében. 1799. augusztus 2-án azonban egy homokot lapátoló katona, bizonyos Pierre-Francois Bouchard a Rosette (Raschid) melletti St. Julien erőd falainál, a Nílus nyugati deltájában egy asztallapnyi (114cm x 72cm x 28cm) fekete bazalttömbre bukkant, melyet korábban egy 15. századi mameluk erődbe is beépítettek. 1802-től a British Museumban látható ma.
A feliratos bazalttömb, mely a múzeum legnépszerűbb kiállítási tárgya, egy memphisi pap i.e. 196 március 27-én kiadott rendeletét tartalmazza, miszerint a fáraót, V. Ptolemaioszt istenként kell tisztelni, mert létrehozta és megvalósítja a tökéletes Egyiptomot. Hieroglif írással a templomokat arra utasítják, hogy állítsák ki a rendeletet kemény kőből készült törvényoszlopra "isten szavaival", vagyis a hivatalos nyelven (hieroglif írással), az "iratok szavával" azaz köznyelven (démotikus) és "Égei betűkkel", vagyis a ptolemaioszi fáraók által használt görög nyelven.

Rosette város Alsó-Egyiptomban fekszik, a Nílus nyugati deltája egyik ágának bal partján, 15 kilométerre a Földközi-tengertől, itt találtak egy fekete bazalttáblát a földben, amin a szöveg háromféle írással volt bevésve: hieroglif, démotikus és görög írással, és ennek segítségével sikerült megfejteni az egyiptomi hieroglif írást.
Az egyiptomi írásban 24 mássalhangzójel volt, amely a sémita ábécével nagyjából megegyezik. Az egyiptomiak, éppúgy, mint a többi keleti nép, magánhangzókat nem jelöltek az írásban. Ha pl. a zod (mondani) szót akarták leírni, csupán zd-t írtak. Úgynevezett értelmező (determinatív) jegyeket is használtak. Az értelmező jegyekre azért is szükség volt, mert az egyiptomi írásban egy és ugyanaz a jel hol szót, hol pedig mássalhangzót jelölt. Ez pedig az értelmező jelek igénybevétele nélkül természetesen sok félreértésre adott volna alkalmat. Maradjunk az előző példánál. A zod (elmondani) szót egy emberalakkal jelölték, aki a kezét ajkán tartja. A sura (inni) szót ugyanezzel a jellel ábrázolták, csakhogy még három hullámvonalat is rajzoltak melléje, amely jelezte, hogy a szó jelentése vízzel van összefüggésben. A hieroglif írás az egyiptomiak reprezentáló írása volt. Emlékoszlopokon, sírfeliratokon hieroglifákat alkalmaztak.
 A köznapi életben, levelezésben, feljegyzésekben a hieratikus (papi) írást használták, amely körülbelül úgy viszonylik a hieroglifákhoz, mint az írott betű a nyomtatott betűhöz. Ezt az írást nádtollal, ecsettel vetették papiruszra. A hieratikus írás jeleiben már csak homályosan ismerhetők fel az ábrázolt tárgyak, amelyekre utalnak.
Időszámításunk előtt a 8. században újfajta írást vezettek be Egyiptomban, amelyet a tudomány, Hérodotosz után, démotikus írásnak nevez, bizonyára azért, mert maga a nyelv, amely ebben az írásban fennmaradt, nem a hieroglifák klasszikus nyelve, hanem üzleti és magánügyekre vonatkozó iratokban használták, míg a hieroglifák nyelvét szent nyelvnek őrizték meg. A démotikus írás a hieratikus írás további leegyszerűsítése. Körülbelül 1000 esztendőn keresztül ezt az írást használták mindaddig, míg a kereszténység elterjedésével az egyiptomiak is át nem vették a görög ábécét (akit érdekel mi van honlapunk fejlécére írva egyiptomi nyelven az bátran látogassa meg a Letöltés menüpontot! - az Alkotók). 

IRODALOM

Az egyiptomi irodalomban három írásfajtát használtak: a hieroglifák szó- szótag és hangjelölő képjelek voltak, amelyeket a szent szövegek, fáraók cselekedeteinek lejegyzésére használtak. A hieratikus írás egyszerűbb volt az előzőnél, a papok használták, a démotikus volt a legegyszerűbb formájú, struktúrájú a három közül, így a mindennapi feljegyzések elkészítésekor azt használták. 
Az irodalom legkedveltebb műfaja az intelmek voltak, ezek praktikus életbölcsességeket, etikai problémák elemzését tartalmazták.
Írtak novellákat, meséket is, az istenek (fáraók) tiszteletére pedig himnuszok készültek.