MINDENNAPI ÉLET

Családi élet:

Az ókori Egyiptomban a Nílus iszapjából épültek a lakóházak. A bőrből készült vödröket a parton megrakták iszappal, az építkezés helyszínén a munkások az iszapot szalmával és kaviccsal keverték össze, a keveréket fakeretekbe öntötték, és az elkészült téglákat a napon kiszárították. A falakat bevakolták és belül gyakran mintákat, a természetből vett jeleneteket is festettek rá. A ház belseje hűs volt, a kicsi ablakok csak kevés fényt engedtek be, a tehetős családok nagy házakban laktak. Az előcsarnok a hálószobákhoz és a lakóhelyiségekhez vezetett. A tetőre lépcsősor vitt fel. A konyhát a lakószobáktól távol építették, hogy az ételszag ne szivárogjon be. Sokszor hívtak vendéget és a társas mulatságokat a gyerekek szüleikkel egyetemben nagyon élvezték. A jómódú családok kertjében főszerepet játszott a medence: teliültették lótusszal, halat telepítettek bele, vizét rendszeresen cserélték, szélére pedig bokrokat és fákat ültettek.

Gyermekjátékok, társasjátékok:

Az élet élvezete az óegyiptomiaknál a gyerekkorral kezdődött. Némelyik játékuk, mint a bakugrás és a kötélhúzás ma is népszerű a gyerekek körében. Ránk maradtak festékek, amelyek katonásdit játszó kisfiukat és kézenfogva táncoló lányokat ábrázolnak. A táblás játékok között népszerű volt a kígyó játék. Kisebbek állatfigurákkal, babával és labdával játszottak. Régi egyiptomiak nagyszerű mesemondók voltak, gyerekeiknek színes, sok varázslattal átszőtt történeteken meséltek. Az egyik mese egy viaszkrokodilusról szólt, amely igazivá vált mikor bedobták a vízbe. Nem véletlen, hogy éppen ez az állat vált náluk mesehőssé, hiszen a folyóban hemzsegő krokodilok állandó veszélyt jelentettek.
Néhány játék: búgócsiga: a kúpos búgócsigával úgy játszottak, hogy kézzel erősen megpörgették, vagy megrántották a rátekert papiruszzsineget. A játékot porrá tört kvarcból készítették, amelyet előbb formába öntöttek majd kiégettek.

Zene játék: 

Egy, a táblán játszó társas játékban a játékos jelképes harcot folytatott a Rossz erői ellen, amelyek meg akarták őket akadályozni abban, hogy eljussanak Ozirisz birodalmába.

Gyerekek, nevelés:

Csak a vagyonos emberek gyerekei járhattak iskolába: a köznép fiai otthon sajátították el apáik ismereteit az életről, a vallásról és a mesterségükről. A földművesek egyáltalán nem tanultak meg írni és olvasni. Gazdag gyerekek iskolái a templomokban voltak, ahol igen nehéz feladattal kellet megbirkózniuk, hiszen hieroglifák százait kellett megtanulniuk. Néhány gyerekkel házitanító foglalkozott, az írnokok pedig különleges iskolába jártak 12 éves korukig, amikor is dolgozni kezdtek. Belőlük lettek Egyiptom hivatalnokai és ügyintézői, valamint a következő nemzedék tanítói. Az értékes papiruszt csak a legfontosabb feladataik végzésekor használták a gyerekek, mindennapi munkájuk során beérték a kő- vagy fatáblákkal. Annak a népnek, amely megépítette a piramisokat, némileg jártasnak kellett lenni a geometriában. Az Egyiptomiak értettek a terület- és térfogat számításhoz. A legtöbb tanító papi személy volt, aki szigorú módszerekkel nevelte a gyerekeket, és nem riadt vissza a nádpálca használatától sem.
A lányok otthon tanultak meg zenélni és énekelni és otthon sajátították el a háztartás mesterfogásait is, néhányan még írni és olvasni is megtanultak.

Szépítkezés:

A régi egyiptomiak nagy hódolói voltak a szépségnek és a divatnak. A szépítkezésnek is megvolt a maga istennője: Hathor, „az aranyból való”. Egyiptomban nemcsak a nők, de a férfiak is használtak szemfestéket, amelyet palettákon porrá őrölt ásványokból készítettek. Nagy gonddal díszítették magukat szépítő szerekkel, parókával, virágfüzérrel, és finom anyagból varrt ruhákkal. A fennmaradt számtalan fésű, tükör és kenőcsös tégely is bizonyítja, hogy milyen nagy sújt helyeztek a szép külsőre.
A termékenységet jelképező zöld szemfestéket réztartalmú malachitból készítették, a fekete szempillafestéket pedig az ólom tartalmú galenitből keverték ki. A nők arcukat és szájukat is pirosították mégpedig okrával, azaz az Egyiptomban gyakori vasoxiddal. Az ásvány alapú festékhez valamilyen zsiradékot kevertek, hogy kenhető legyen. A papok és a nők csipesszel távolították le a nem kívánatos szőrszálaikat. A hölgyek hajukat is bongyorították. Az egyiptomiaknak általában rövid volt a hajuk, viszont hosszú, nehéz és olykor háromrétegű parókát is viseltek felette. A paróka fésüléshez elefántcsont és fafésűt használtak.

Pompa és ragyogás:

Szemet kápráztató látvány az egyiptomi ékszerekhez felhasznált töménytelen arany. A Nílus és a Vörös – tenger közötti terület aranybányái csak úgy ontották ezt a nemesfémet amelyet aztán vékony lemezzé kalapáltak vagy formába öntöttek. Az aranyművesek granulációs technikával is dolgoztak: parányi aranygömböket forrasztottak az alapra. Az ékszereket sivatagi féldrága kövekkel, legtöbbször narancsvörös karneollal, zöld földpáttal és lila ametiszttel ékesítettek. Használtak külországban vásárolt köveket is, a világoskék türkizt a Sínai –félszigetről hozták, ragyogó kék lazúr kő Afganisztánból került Egyiptomba. Az egyiptomiak eltanulták a közel-keleti népektől, hogy fülükbe fülbevalót viseljenek. Porceláncsigát mintázó ékszert viseltek azok a nők, akik már nagyon szerettek volna gyereket. Sok gyűrűbe skarabeusz formájú forgatható követ foglaltak. Skarabeusz alsó oldalára szerencsét hozó mintát véstek. Ezek a skarabeuszok könnyen faragható szteatitból készültek. Az államnak tett kiemelkedő szolgálatokat a fáraó ajándékkal jutalmazta. Kihajolt a palota ablakán és karpereceket, nyakláncokat dobált le az odalent alázatosan várakozó előkelőségeknek. Ez a jutalomként adott nyaklánc három sor, szorosan egymáshoz préselt és zsinegre fűzött aranygyűrűből állt. A vízbe fulladás ellen hal formájú amulettet