Ipar, Gazdaság


Földművelés:

Az óegyiptomi naptárban egy év 36 napból állt és 3 évszakra oszlott: ahhel (áradás) peret (tél) és semm (nyár). Egyiptomban nem találunk olyan átmeneti évszakot, mint a tavasz és az ősz. Az áradás négy hónapig tart, ezalatt a földek elnyelik  a mindent beborító iszapot és vizet. A Nílusban halfajok sokasága él, a mocsarakban pedig rengeteg a vízimadár. A folyóparton a földművesek búzát, árpát és lent termesztenek, amelyekből kenyeret és sört készítenek, vásznat szőnek. Sokfélegyümölcsfa is honos a leggyakoribbak a füge, a datolya, szőlő… De, mint minden földközi-tengeri országban, a konyhakertészet is fejlett. Egyiptomban a földművelés volt a legfontosabb mesterség: a nép nagy része paraszti sorban élt és egész nap a mezőn és a csűrökben dolgozott.
Érdekesség: Amikor beérett a termés, férfiak és asszonyok is, de még a papok is részt vettek az aratásban A földeken dolgozó munkásokat zenészek szórakoztatták.

Kereskedelem:

Egyiptom volt az ókori világ leggazdagabb országa. A keleti országrész sivatagaiban és núbiai bányáiban aranyat bányásztak és a kincs egy részét ajándékként elküldték más országok uralkodóinak, pl. Babilon királyának. Viszonzásképpen a fáraó hölgyeket és árut kapott. Voltak időszakok, amikor Egyiptom fennhatósága a Nílus mentén igen messze délre, Asszuánon túlra is kiterjedt, de az egyenlítői Afrika kincseit az egyiptomiak leginkább a núbiai fejedelmekkel folytatott kereskedelem útján szerezték be. Núbia a Nílus első zuhatagától Délre terült el. A Nílus harmadik zuhatagja közelében, Karma városában létesült a cserekereskedelem egyik legfőbb központja. Az egyiptomi kereskedők a legkülönfélébb áru cikkekkel: Párducbőrrel, légycsapónak használt zsiráffarokkal, elefánt agyarra, továbbá a paloták és templomok számára beszerzett egzotikus állatokkal: páviánokkal és oroszlánokkal tértek haza. Egyiptomban kevés fa nőtt a cédrus fát a lisszaboni Bübloszból hozták be, ahol a híres libanoni cédrus ma is terem.

Hajózás:

A Nílus volt Egyiptom fő közlekedési útvonala. Eleinte csak papirusz hajók szelték habjait, később a Nílus menti hajó építő műhelyekben már sorra készültek a fa hajók. Az ókori hajóépítők szakértelmének ékes példája a Nagy Piramis melletti üregben talált, több mint negyven méter hosszú hajó, amely négy – öt ezer évvel ezelőtt készült Kheopsz fáraó számára. Tőkesúly nem volt rajta. A templomi reliefeken másféle, termetes hajókat is láthatunk: ezek roppant méretű gránitoszlopokat és obeliszkeket is szállítottak az asszuáni bányákból sok száz kilométer távolságra. Az ábrázolások a gabonát szállító kisebb teherbárkáktól a fáraók és az előkelőségek luxushajóiig a Nílusi hajóforgalmat teljes gazdagságában elénk varázsolják.

Kézművesek:

Az egyiptomiak gyakorlati érzékkel rendelkező emberek voltak, kik sokra tartották a józan észt, a tapasztalatot: kézműveseik a szakma kiváló szakértői voltak. Hihetetlen, hogy hogyan készítettek egyszerű eszközeikkel ilyen finoman megmunkált tárgyakat: vasvéső – és reszelő nélkül vajon hogyan formálták és csiszolták a kemény köveket? A fafaragók szerszámai a véső és a fűrész máig nem sokat változtak. A cipészek könnyű dolguk volt, hiszen az egyiptomiak többnyire mezítláb jártak, bőrből vagy papirusznádból készült sarut csak nagy néha viseltek. A különböző formájú és méretű cserép edényeket agyagból készítették: kézzel formálták merev homok öntő formában, majd mázzal vonták be, és kiégették. Aranyban is bővelkedtek, amely főleg núbiai bányákból származott: ékszereket készítettek belőle, különböző tárgyakat futtattak be vele, de szobrokat, királyi koporsókat tömör aranyból is faragtak.

Vadászat, halászat, madarászat:

a fáraók idejében a mezőgazdaság már elegendő táplálékkal látta el a lakosságot, így a vadászat főként a királyok és udvaroncaik szórakozása lett. Az egyiptomi sivatagban bivalyra, gazellára, antilopra és oroszlánra vadásztak. A fáraó számára a vadászat nem jár túl sok veszéllyel. Bivalyokat a mocsár egy elzárt részére hajtották aztán a fáraó kocsijáról egyenként célba vette őket. Az udvari előkelőségek eleinte gyalogosan vadásztak: kíséretük tagjai közrefogtak egy területet és odaterelték az állatokat. Később már az udvaroncok is kocsiról hajtották a vadat.
A folyóban sokféle egyéb állat mellett rengeteg volt a hal is. Horoggal vagy hálóval fogták ki őket. A sűrű papiruszbozótban mérhetetlenül madár és vadlúd fészkelt. Mikor felrepültek a nádasból, a vadászok hajítófegyverrel ejtették el őket. Az egyiptomiak a nyílvesszőt nádból, a nyílhegy végét pedig elefántcsontból, állatcsontból, obszidiánból vagy fémből készítették. A madarakat fából készült bumeráng formájú hajítófegyverrel terítették le. Ha eltalálta a hajító fegyver eltörte a madár nyakát vagy szárnyát, de legalább is leszédítette a levegőből. A nádból és papiruszzsinegből készült hálókkal nem csak halat hanem madarat is lehetett fogni. A nagyobb méretű halak és vadak elejtéséhez nádból vagy fából készült nyélhez erősített fémszigonyt használtak.

Étel – ital: 

A Nílus évenkénti kiáradása termékeny iszapot hagyott maga után az árterületen. A parasztok árpát és búzát vetettek, ezek voltak a fő tápláléknövények. A termést magtárakba hordták be, majd kenyeret vagy sört készítettek belőle. Az árterületen sokfajta zöldséget: hagymát, fokhagymát, póréhagymát, babot, lencsét és salátát is termesztettek. Volt ott már lopótök, datolya, füge, uborka és dinnye is, a citrusfélék viszont akkoriban még nem voltak honosak. A pékek sokféle méretben és formában sütötték a süteményeket, édesítő szerként a datolyát vagy a kúp alakú agyagkaptárakból szüretelt mézet használták. Szőlőt a Nílus deltájában és a nyugati sivatag oázisaiban termesztettek. Szüret után vagy bort készítettek belőle vagy mazsolának aszalták meg. A szegényebbek nem sok húshoz vagy baromfihoz jutottak, de annál több halat ettek. A nagy lakomákon sokféle fogást szolgáltak föl: volt ott –kacsa-, liba-, ökör-, antilop-, és gazellahús. A disznó-, a birka-, és a kecskehúst főve vagy nyárson sütve ették.